Biztosan tudni, hogy meghalunk, rosszabb, mint maga a halál.
Álltalában jellemző, hogy ha közel megyünk a félelmeinkhez, akkor valahogy kisebbek lesznek, még a legnagyobbak is. Félni rosszabb, mint megijedni... azt hiszem...
Kicsi lányommal is beszélgettünk egyszer erről, és belátta, hogy két hétig rettegni előre, egy oltástól, az rosszabb volt, mint maga az oltás.
Ha már gyerekkorunkban vannak ilyen tanulságaink, akkor miért félünk mégis annyit a jövőtől? Nem elég, hogy talán bekövetkezik az amitől rettegünk, még addig is rontsuk el a jelenünket a rettegéssel?
Van egy cimborám, akinek a haját szoktam vágni, (egy régebbi cikkben fotó is van róla) aki olyan jókat tudott mondani mindig... Egyszer mikor már egészen biztos volt, hogy elveszett a mobilom, és emiatt már többször dühöngtem napközben, azt kérdezte tőlem:
-Nem elég, hogy elveszett a mobilod, még rosszul is érzed magad miatta?
Hát ezen úgy megütődtem, hogy egy pillanat alatt már csak rötyögtem az egészen, hogy hát tényleg!!!! Amúgy meg is lett vagy három nap múlva, egy szatyor alján, lemerülve... :)
Tovább »
Popper Péter: Praxis
idézet
„A kisfiú természetesen nem volt néma. Jól megteremtett felső tagozatos diák az általánosban, csak megfontolta, hogy hol, mikor szólal, meg és mit mond. Az iskola nem tartozott a beszédre késztető helyek közé. A szülők kétségbeesve rohantak az orvoshoz.
-Képzelje, doktor, az órákon nem hajlandó felelni. Némán megvárja, amíg beírják neki az elégtelent. Mi lesz ebből? Megbolondult? Kíváncsiak vagyunk, magával szóba áll-e?
Velem szóba állt. Rövidesen kiderült, hogy rettenetes bukásfóbia uralkodott el rajta. Már egy egyes osztályzat gondolatára remegni kezdett a szálszéle, könnyek öntötték el a szemét, mozgásvihara lett és menekülni próbált a saját belső feszültsége elől. A bukásfóbia volt a gyerek pokla. Logikailag megközelíthetetlen volt.
-Nézd, ha felelsz, sikerülhet jelesre, jóra, közepesre, elégségesre, elégtelenre. De ha nem felelsz, csak egyest kaphatsz, ami nyílegyenesen vezet a bukáshoz.
Nem mondtam újat neki. Akkor következett a tanár-idomítás. Technikák a tanár nevetségessé tételére, presztízsének rombolására. Tetszett neki, pompásan szórakozott az ötleteimen, de nem merte megcsinálni. Megmaradt vágyfantáziának. Felhívtam a figyelmét arra is, hogy még a legszigorúbb tanár fenekén is van egy kis fekete lyuk…Amin keresztül bélszeleket bocsát ki és kakál. Elmeséltem neki a nagyothalló tanár történetét, aki nem hallotta a saját fingását, és utána mindig megelégedetten bámult a körülötte ülőkre.
-Na, ez jól sikerült.
Tovább »
További félelem bejegyzések a Blogteren
