<$BejegyzesTest$>
<$TovabbABejegyzesbeLink$>
Tehát célom a gondolatmentes állapot elérése...
Minél kevesebbet akarok gondolkozni…
Persze nyugalom… nem a hasznos, szükséges gondolatok a kerülendők, hanem a felesleges agyalás, ami csak arra jó, hogy problémákat, konfliktusokat szüljön a világba.
Régebben sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottam a gondolataimnak, mint mostanában. Azt hittem nagyon fontos, hogy mit gondolok, mert attól vagyok igazán Én.
Most már inkább oda próbálok eljutni, hogy minél kevesebbet gondolkozzak, és inkább csak érzékeléseket, felismeréseket éljek meg. Hogy miért ez a váltás?
Mert úgy vettem észre, hogy a gondolataim legnagyobb része teljesen felesleges, ismétlődő, és sokszor nem túl kellemes érzelmeket gerjeszt bennem, aminek semmi köze az éppen aktuális helyzethez.
Általában nem a jelennel kapcsolatos, csak a múltban vagy a jövőben csúszkál, képzelődik, mozizik, és emiatt azt, ami éppen valójában zajlik körülöttem, szinte teljesen figyelmen kívül hagyja, vagy csak minimális figyelmet fordít rá.
Olyan tapasztalatokat gyűjtöttem, hogy ha elcsendesedik bennem ez a folyamatos gondolatáram, akkor sokkal élőbbé, probléma mentesebbé, örömtelibbé válik a pillanat.
Biztosan tudni, hogy meghalunk, rosszabb, mint maga a halál.
Álltalában jellemző, hogy ha közel megyünk a félelmeinkhez, akkor valahogy kisebbek lesznek, még a legnagyobbak is. Félni rosszabb, mint megijedni... azt hiszem...
Kicsi lányommal is beszélgettünk egyszer erről, és belátta, hogy két hétig rettegni előre, egy oltástól, az rosszabb volt, mint maga az oltás.
Ha már gyerekkorunkban vannak ilyen tanulságaink, akkor miért félünk mégis annyit a jövőtől? Nem elég, hogy talán bekövetkezik az amitől rettegünk, még addig is rontsuk el a jelenünket a rettegéssel?
Van egy cimborám, akinek a haját szoktam vágni, (egy régebbi cikkben fotó is van róla) aki olyan jókat tudott mondani mindig... Egyszer mikor már egészen biztos volt, hogy elveszett a mobilom, és emiatt már többször dühöngtem napközben, azt kérdezte tőlem:
-Nem elég, hogy elveszett a mobilod, még rosszul is érzed magad miatta?
Hát ezen úgy megütődtem, hogy egy pillanat alatt már csak rötyögtem az egészen, hogy hát tényleg!!!! Amúgy meg is lett vagy három nap múlva, egy szatyor alján, lemerülve... :)
Volt egy kérdés, hogy én milyen önismeretet csinálok?
Tulajdonképpen már semilyet, már nem vagyok kiváncsi magamra. :)
Pár éve csak egy dolgot gyakorlok:
- a tudatos jelenben élést-
kicsit recézem azért...
azon vagyok, hogy minden pillanatban figylejem magam, tudatában legyek a gondolataimnak, érzéseimnek... próbálok nem berögzült reakcióim szerint reagálni, hanem egy egó nélküli, nagyon éber és jelenlevő állapotból, szabad akaratom szerint dönteni, hogy mi legyen a reakcióm...
próbálok nem a múlton és a jövőn agyalni, és ezzel elszalasztani a jelent...
próbálom én használni az agyamat, és nem a gondolataim, egóm tudattalan bábjaként játszani újra a bejáratott lemezeket...
na ilyesmik.. még egy fontos:próbálom mindig a figyelmem egy részét a belső testemre, energiámra irányítani, ez ugyanis segít a jelenben maradni, segít tudatos maradni, energiát von el az egómtól, azonkívül úgy vettem észre, hogy jó hatással van testem fizikai állapotára is...
...különben pedig a mai napig ha szükségem van rá, előveszek néhány régi, bevállt technikát ezekből:
- amit sok éven át gyakoroltam az a Popper Péter féle összeállítás, a Belső utak könyvében... ez a könyv volt a bibliám', nagyon sok jó gyakorlat van benne összegyűjtve, szuper kis könyv és messzire visz...
- szeretem az agykontrollból kiválasztott néhány módszert használni, bár kissé a magam ízlésére ötvözve, formálva... szintén évek óta..
- a kozmosz' vagy a saját' energiáimmal (prána nadi) is évek óta szuttyogok, szintén nagyon hasznosnak tartom...
- zazenben ugyan nem vagyok hajlandó ülni, de van egy kis zafum, azt szoktam használni időnként... a meditációt majdnem minden nap gyakorlom..