Sziasztok!
Van könyv, az a címe, hogy: -Zen kiút a depresszióból- és Philip Martin írta.
A normális élet szabályairól szól, már ha van olyan, mert én nem látom túl normálisnak magam körül az életet, de mindenesetre ebben kell élni. És milyen jóóól!
Egy kis ízelítő a könyvből:
„A szanszkrit szangha szó jelentése: a buddhizmus követőinek közössége. A szó eredetileg mindössze a szerzetesek közösségére utalt, az idő multával azonban a jelentése kibővült, ma már magába foglalja a világiakat, a laikus hívőket is.
Néhány tanító azonban úgy tartotta – és tartja ma is – , hogy a szangha valamennyi érző lény közösségét jelenti.
Ez a felfogás nem alaptalan, hiszen maga Buddha is így fogalmazott: „
Valamennyi élőlénnyel együtt világosodtam meg.”
A buddhizmusban a szanghát mint a legnagyobb értéket („drágakövet”) tartják számon, méghozzá azért, mert hatalmas segítséget jelenthet mindazok számára, akik spirituális úton járnak.
Tovább »
Címkék:
depresszió,
zen | 2008-10-08 11:19:59 |
lujzazen |
hozzászólás: 1 |
"Az én szememben ez a csésze már eltörött."
Gyönyörű, csodálatos mondat. Itt a van egy kis idézet, ahol rátaláltam:
"Mindannyian meglepődünk, ha két emberről hallunk, akik egymásba szerettek és összeházasodtak annak ellenére, hogy az egyikőjük gyógyíthatatlan beteg volt. Úgy érezzük, emberfeletti szeretetre és bátorságra van szükség ahhoz, hogy valaki vállalja ennek a lépésnek a fájdalmas következményeit, hogy valaki úgy döntsön, összeköti az életét egy olyan emberrel, akiről tudja, hogy már nem élhet sokáig. De hát nem erről szól a mi életünk is? Mi magunk is napról napra megyünk tovább valamerre, annak
Tovább »
Itt nézheted meg a képeimet, mert a Lujza az fest.
A japán sakuhacsinak csodálatos hangja van.
Ez egy bambusz fuvola, és mikor ilyen zenét hallgatok, valahogy rögtön úgy elmélyít.
Ebben a zenében nagyon nagy szerepe van a csöndnek is, mint a zen festményeken az üresen hagyott helyeknek.
Kell a tér, kell az üresség.
Lássuk meg, halljuk meg. Ne csak a hangokra figyeljünk, hanem a csöndre is, ne csak tárgyakra, hanem a térre is, amiben léteznek.
Ikkiu nem csak verseket írt, nem csak zen mester volt, de a nagy mestere volt a sakuhacsinak is.
És nem csak a hangszeren kamatoztatta szájának képességeit:
„ A koanok csak utat mutatnak. Nemúgy a széplány ínycsiklandozó puncija, melyre ráhajtom magam.”
Tovább »
Itt nézheted meg a képeim.
Mert a Lujza az fest.
„Éj éj után a szerelem e két madara összefonódik
a meditációk szőnyegén,
Beleveszünk bujálkodásunkba, a szerelmes suttogásokba,
a kéjmámor boldogságába.”
„A Vak Mori éj éj után kísér engem dalomban.
A lepel alatt a két mandarinkacsa szerelmesen suttog egymásnak,
Esküt teszünk, hogy mindörökké együtt maradunk,
De most még az öreg harcos az örök tavaszban lubickol.”
„ Hálókamrád rejtekén, versek árjától üdvözülten,
Virágok közt dalolunk és táncolunk boldogan,
Mandarinkacsákként játszadozunk pajkosan…
Szerelmi játékunk elképzelhetetlen magasságokba szárnyal.”
A versikék természetesen Ikkiu versei, de mi ez a mandarinkacsázás?
A mandarinkacsák egy párt választanak maguknak az életben,
és ha az elpusztul, bánatukban állítólag ők is utánahalnak.
Ezért az ázsiai költészetben a mandarinkacsa a hitvesi hűség jelképe.
De a szavak csak útjelző táblák, ha azt mondom Hold, az csak egy szó,
de nem maga a Hold. Csak egy utalás.
Tovább »
Itt nézheted meg a képeim.
Mert a Lujza az fest.
"Higgy a férfinak, ki előtted áll;
Csak hunyd le szemed félig
s érezd a szerelem mélységét."
Guiraut de Borneilh, trubadúr költő.
"A szem a szív felderítője,
S a szem elindul felkutatni,
Mit szeretne a szív magáénak tudni."
„Eszemet vesztem az én gyönyörű Morimért, e mennyei teremtményért.
Párnánkon fekve, nyelvem virágának porzóját nyaldossa, Szám megtelik patakvizének tiszta illatárjával.
Homály jő, majd a hold vet árnyat, Míg a szerelem üde dalát zengjük.”
Tovább »
Itt nézheted meg a képeim.
Mert a Lujza az fest.
Nem kell ragaszkodni, hogy de a stílus, meg hogy itt egy zen művészi alkotásnak kéne lenni...
ez mégiscsak egy pucér nő, aki önmagát keresi...
„A Zen papjaként magasztalnak, Ki kóstolgatja az életet és élvezi a szerelmet a maga teljességében.”
„Ahogy a szeretkezés végére érsz, maradj összefonódva kedveseddel még egy percig. Mikor szétváltok, vidd magaddal ezt az Egységet!”
A verseket természetesen Ikkiu írta.
De itt egy másik vers, ami Cangjang Gjatszó, a hatodik dalai láma műve:
„Jól ismerem bár kedvesem testének Minden édes porcikáját, Mégsem tudom felbecsülni lelkének mélységeit:”
A szerelmi kapcsolat azért annyira vágyott és kergetett élmény, mert úgy tűnik szabadulást ígér a tudatalatti félelem, a hiány és a teljesség utáni hiábavaló vágyakozás állapotából.
Testi szinten szinte leküzdhetetlen erejű a vágy, az ellentétes polaritással való egyesülésre.
Fizikai szinten a szerelmeskedés közben jutsz legközelebb az egységérzés állapotához, a teljesség érzéséhez.
Lelki szinten a tökéletlenség érzése talán még nagyobb, mint testi szinten. Az elme alkotta én’-nek, soha semmi nem elég ahhoz, hogy tartósan elégedett legyen. A kapcsolat egy ideig tökéletesnek tűnhet, létezésed hirtelen értelmet nyer, és ez olyan erős érzés lehet, hogy mellette a világon minden más elhalványul.
Tovább »
Itt nézheted meg a képeim.
Mert a Lujza az fest.
"Az én kezem nem kélhet versenyre Moriéval. Ő a szerelmi játékok mestere, párja sem akad: Mikor fáradt indám lekonyul, keze simítására újra sarjad! Mily boldogok is vagyunk bensőséges magányunkban.”
Ez a vers ter
mészetesen Ikkiu, a zen mester vallomása, élete nagy szerelméről.
A hölgy egy vak zenész volt, aki mind a zenéjébe, mind a szerelmi életébe olyan érzelmet,
olyan érzékenységet vitt bele, amit a legnagyobb technikai tudás sem pótolhat.
A tudat, (egó, én) könnyen elsodorja az embert a jelentől, ilyenkor a gyengéd simogatásból is eltűnik a másik hangulatára, érzéseire figyelő érzékenység. Pedig az a legjobb hozzáállás,
ha csak adni akarsz, ha nem is akarsz mást, csak adni, nem kérni, nem elvenni, nem önmagunkra gondolni, csak önzetlennek és odaadónak lenni. Ha a kapcsolat minden pillanatát az adás szellemében éljük meg.
Tovább »
Itt nézheted meg a képeim.
Mert a Lujza az fest.
Tuskép: Kogan (1748-1821)
„A szépasszony „felhő-eső”-je szüli a szerelem mély folyamát. Az örömleány és e vén zen pap ott fenn dalol az emeleten.”
Az ősi kínai és japán költők a szexuális élet metaforájaként a ’felhő-eső’ kifejezést használták, de a japán vándorló szerzeteseket is unszuinak hívták (felhő és víz), jelezve, hogy állandó mozgásban vannak. Ikkiu is gyakran élt ezzel a hasonlattal, sőt felvette a Kioun, -Bolond Felhő- nevet. A következő versek a „Bolond Felhő antológiája” című versgyűjteményéből való.
Tovább »
Itt nézheted meg a képeim.
Mert a Lujza az fest.
Ezt a képet viszont Kitano festette. (1880)
A zen és a szex? Micsoda társítás? Hogy jön ez össze?
Nagyon jól kitűnik Ikkiu verseiből.
„És Ikkiu még mindig dalol, hangosan, éj éj után, önmagának, az égnek, a felhőknek, Mert ő átadta magát szabadon, Kezét, száját, kebleit s hosszú, nedves combjait.”
De ki volt Ikkiu Szójum? Egy 1394-1481-ig élt zen mester. Ő alkotta meg a „vörös fonál zen” filozófiáját.
Tovább »
Itt nézheted meg a képeim: www.kohutekgaleria.hu
Mert a Lujza az fest.
Egy nap mikor Ryókan zen mester nem volt otthon, egy tolvaj hatolt be a kunyhójába. Mindent feltúrt, de nem talált semmit amit érdemes lett volna ellopnia. Közben hazaért Ryókan mester, és látta mi a helyzet.
-Olyan hosszú utat tettél meg idáig, nem engedhetem, hogy üres kézzel távozz, fogadd el ezt a ruhadarabot! - mondta, és levette a köntösét. A tolvaj meghökkent, és értetlenül elrohant vele. Ryókan nyugodtan kisétált a kertbe, leült félmeztelen a holdvilágos éjben.
-Szegény fickó. Bárcsak neki adhattam volna ezt a gyönyörű holdfényt is.
A pénz és karrier hajszolása közben megfeledkezünk
a természet szépségeiről. A csillagok, a Hold, a felhők,
a folyók, a virágok illata, mind-mind nyugalommal
és gyönyörűséggel tölt el minket.
Bármilyen élethelyzetben vigaszt nyújthatnak.
A tus az olyan mint a fekete filc,
ha egyszer az ecset papírt ért, az javíthatatlan, ha nem
sikerült, akkor kuka. Nézzétek meg ezt a magabiztos ecsetkezelést,
micsoda rutin. Na az lehet, hogy az arckifejezés
nem cseng össze az előző történettel, de nincs is hozzá sok
köze. Ezt a képet nem Ryókan mester,
hanem Deiryu szerzetes festette.
(1895-1954)
Tovább »
További zen bejegyzések a Blogteren
